A képviselő javaslata a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának támogatásáról szól - írja a párt közleményében, amely nem tér ki arra a körülményre, hogy nem is állította senki, hogy a javaslat a minimálbéremelésről szólna. A sajtóhírekben pusztán annyi szerepel, hogy a javaslat indoklása hivatkozik a tervezett minimálbéremelésre. Ami viszont vitathatatlan tény, a parlament.hu honlapján jelenleg is olvasható a javaslat, s annak az indoklásában a tervezett minimálbér-emelésre történő hivatkozás, amely miatt Font 26 százalékos béremelési szintet feltételez - idézi a portál szemléjében.
A jövő évi költségvetéshez Font Sándor kormánypárti képviselő nyújtott be egy módosító javaslatot, melynek indoklásában érdekes dologra bukkant az mfor.hu. A módosítás a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) juttatott forrást kívánta az idei szintre emelni, az eredeti tervek szerint ugyanis 70 millió forinttal kevesebb jutott volna a szervezet működésére.
Megroggyannának a teher alatt?
Az indoklásban a képviselő úgy fogalmaz: "a szervezet működésének finanszírozását várhatóan az emelni tervezett minimálbér fogja végképp ellehetetleníteni, hiszen csak a bérekre mintegy 530 millió forintot kellene költeni, egy 26 százalékos béremelési szintet feltételezve". Ez alapján jutott az mfor.hu arra a feltételezésre, hogy a kormány drasztikus mértékű, 26 százalékos minimálbér-emelést tervez a 2017-es évre.
Korábban a Magyar Idők írt arról, hogy a kormány előtt fekvő elképzelések egyike szerint készpénz váltaná fel a mostani étkezési és ajándékutalványokat. Ha ez az elképzelés valósul meg, nagyjából havi húszezer forinthoz juthatna az ország mind a négymillió munkavállalója, a minimálbéresek havi juttatása pedig akár 140 ezer forint közelébe is emelkedhetne.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Leállt az M3-as metró
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”