Szijjártó Péter szerint folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra. Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.
Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.
Szerdán még további öt gépet várnak - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik -, amelyik Hongkongból tart Budapestre - éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.
Egyeztetés a kormányülés előtt.
Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, 8 April 2020
A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így maszkban egy olyan nagyságrendet érünk el, ami komolynak mondható - tette hozzá. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott