A Maros-mezőségi kísérleti gazdaságfejlesztési program keretében tavaly másfél milliárd forint jutott a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak, idén 800 pályázat érkezett, ezek elbírálása jelenleg is tart - közölte Szijjártó Péter miniszter.
A magyar költségvetésben jövő évre 50 milliárd forintot különítettek el a gazdaságfejlesztési programokra, ebből jelentős összeg jut Erdélybe és a Székelyföldre.
Szijjártó Péter méltatlannak tartotta, hogy román részről egyelőre nincs készség a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásának az engedélyezésére.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők