A kormány 191 millió forint átcsoportosítását rendelte el a költségvetési tartalékból a 2016-os Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének budapesti megrendezésére, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A határozat szerint az összeget a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesület kaphatja meg.
A magyar kormány egy június 30-ai határozatában már intézkedett arról, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 185 millió forintot csoportosítsanak át a Miniszterelnökségen belül a Bocuse d'Or szakácsverseny 2016-os európai döntője megrendezésére.
A mai döntéssel, akkor már 376 milliót különítettek el a szakácsversenyre.
A kormány arról is döntött, hogy "Magyarország 2015. évi központi költségvetésében a Bocuse d'Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője megrendezéséhez még szükséges további forrás" álljon rendelkezésre.
Májusban Stockholmban jelentették be, hogy a neves szakácsverseny európai döntőjét Budapest rendezheti 2016-ban.
Az európai forduló rendezési jogának elnyerése hatalmas jelentőségű és komoly marketingértéket jelent Magyarországnak, segíti a gasztronómia területén is egyre fontosabbá váló minőség elterjedését, a szakma elismerését - közölte májusban a Nemzetgazdasági Minisztérium akkori államtitkára, Komoróczki István.
Az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntőbe, amelyet 2015 januárjában Lyonban rendeznek meg. A korábbi Bocuse d'Or nemzetközi versenyen Széll Tamás és csapata képviselte Magyarországot, akik az európai fordulón a 9., a világversenyen pedig a 10. helyet szerezték meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint