"Hitelt nem kellett felvennünk, mert a szüleim tudtak kölcsönadni és be is segítettek az iskolakezdésbe" - mondta a Népszava riportjában megszólaló egyik riportalany. Sokan valószínűleg irigykednek az illetőre, mert családon belül át tudta hidalni az anyagi nehézségeket.
Három gyerekkel még akkor is komoly megterhelés a tanévkezdés, ha a tankönyveket ingyen kapják. A három gyereknek harminc füzet kell, lehetőség szerint valamilyen menő borítóval. Háromszáz és nyolcszáz forint darabjuk. Két gyereknek két hátizsák több mint harmincezer forint.
A tornacipők darabja hét-tizenegyezer forint.Persze van olcsóbb is, de nem éri meg, mert három hónapot, ha kibír. A melegítők szintén elvittek vagy 25 ezret, a rövid gatyák három-ötezret. Mindennel együtt bőven százezer fölött volt a cech.
Egy Kaposvár melletti faluban élő négytagú család kénytelen volt több mindent bankhitelre vásárolni. A kisebbik gyerek íróasztalát, egy elemes bútort leárazásban 27 ezerért kapták meg. Lett volna olcsóbb is, de ez remélhetően kiszolgálja a gyereket még középiskolában is. A törlesztés havi háromezer forint. Az ingyenes oktatás ennek a családnak azt jelenti, hogy egy év alatt visszatörlesztik a személyi kölcsönt, aztán jövő ilyenkor, megint mennek a bankba.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta