A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelenleg 1558, az egyéni választókerületekben induló jelöltet tart nyilván.
A legtöbb induló, 29, a Baranya megyei, szigetvári egyéni választókerületben lesz a jelenlegi adatok szerint, Nógrád megyében a salgótarjáni választókerületben 24, a balassagyarmatiban 23 jelölt indulhat. A legkevesebb, 5-5 jelölt Budapesten indul az 1-es számú, a 4-es számú és az 5-ös számú egyéni választókerületben.
Sok a jelöltségtől visszalépő is, Fejér megyében az NVI nyilvántartása szerint az 1-es és a 2-es számú választókerületből (mindkét választókerület székhelye a megyeszékhely) 11-11 jelölt lépett vissza, az 5-ös számúból (Sárbogárd) 10, igaz, többségük még az előtt, hogy a választási bizottság döntött volna a nyilvántartásba vételükről.
Ezeket a mostanáig visszalépett jelölteket még le tudták venni a szavazólapokról, vagyis azokat az ő nevük nélkül nyomtatja ki az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (a korábbi Állami Nyomda). Azokat azonban, akik a szavazólapok kinyomtatása után lépnek vissza, a szavazatszámláló bizottságoknak kell lehúzniuk a szavazólapról.
A választási eljárási törvény szerint a "kiesett" (azaz visszalépett, vagy elhalálozott, esetleg választójogukat elvesztő) jelölteket a szavazás napján húzzák le a szavazólapról a szavazatszámláló bizottságok.
Minden választáson előfordul, hogy a jelöltek a szavazólapok kinyomtatása után lépnek vissza, a mostani országgyűlési választáson is többtucatnyi jelölt lépett már vissza, volt, aki a nyilvántartásba vétel előtti döntés megszületése előtt, és volt, aki utána. Az NVI nyilvántartása szerint március 9-én - amikor a jelöltek nyilvántartásba vételéről az összes egyéni választókerületi választási bizottság már döntött, de a jogorvoslatok még folyamatban voltak - 1579 egyéni jelölt volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre