Hiánypótló, idehaza a maga nemében egyedülálló széfterem nyílt Budapesten, a 13. kerületben. A különleges, föld alatti trezor – amely a Magyar Nemzeti Bank széfterme után az ország második legnagyobb ilyen jellegű létesítménye – hivatalosan SafeBank névre hallgat, és a többek között követelés-illetve ingatlankezeléssel foglalkozó, a magyar mellett a balkáni piacon is jelen lévő Foldana cégcsoport egyik legújabb beruházása, amely a Hotel Foldana mellett/alatt kapott helyet.
Az új, kiemelt biztonsági paraméterekkel rendelkező széfszolgáltatási létesítmény alapvetően ugyanazt a kínálja, mint bármelyik nagy bank trezorszolgáltatása: az ügyfelek, akik különböző értéktárgyaikat ilyen módon szeretnék biztonságban tudni, széfet/széfeket bérelhetnek maguknak. Majd ezeket kiemelt, a legmagasabb szintű biztonsági garanciák és intézkedések mellett őrzik és vigyázzák a széfteremben, miközben a teljes diszkréció garantált. A Foldana csoport többek között azért is vágott bele a projektbe, mert átlagosan 6-8 hónap, míg a leendő ügyfél itthon széfet kap.
Nézzük is, hogy a Foldana SafeBankja mi mindent tud, és ők hogyan szavatolják a náluk elhelyezett értékek biztonságát:
- több biometrikus azonosítást követően lehet csak bejutni a széfterembe: ezek a retina-és az arcszkennelés, továbbá az ujjlenyomat-olvasás – így maga a bejutás folyamata közel 8 perc;
- maga a trezor tulajdonképpen olyan, mint egy bunker – biztonsági paramétereit tekintve egy esetleges atomcsapás vagy más apokaliptikus esemény idején tényleges biztonságos óvóhelyként is tudna funkcionálni;
- a trezort egy speciális csapat építette, és eleve kizárólag a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv által tanúsított mérnökök tervezhették meg – mindemellett természetesen a jegybank engedélye kellett minden máshol is a Foldana-széfterem működésével kapcsolatban;
- a falak másfél méter vastagok, bennük tömör, „átláthatatlan” vasbeton, ezeket még egy külön, speciális hegesztési technikával is megerősítettek;
- a széfterem 14 méterrel a föld alatt található;
- már eleve a rácsot, amely mögött a széfek találhatók, és a széfeket kizárólag az ügyfelek tudják kinyitni a saját kulcsaikkal és a már említett biometrikus adataikkal – a széfrekeszekhez a trezort működtető cég kollégáinak sincs hozzáférése;
- a széfszolgáltatási létesítmény teljes vagyonbiztosítási értéke 100 milliárd forint: biztosító partnerük a Generali, és a biztosításba még az is beletartozik, amennyiben a trezort egy földrengés nyelné el.
Balla Róbert, a Foldana csoport ügyvezető igazgatójának részéről a trezort bemutató keddi sajtóbejáráson az is elhangzott, hogy a létesítmény összesen 6500, különböző méterű széfrekesz befogadására lesz alkalmas az év végére. Bár már most is van kapacitásuk bőven ezer, instant rendelkezésre álló rekesszel. Széfjeiket öt különböző méretben bérelhetik az ügyfelek, ugyanakkor előjegyzés alapján külön festménytároló rekeszeket is fel tudnak ajánlani, 20 eltérő méterben. Amit viszont a törvény szerint tilos a széfbe tenni, nem csak ide, úgy általában, például:
- kábítószer;
- fegyver;
- sav vagy más maró hatású anyag.
Az azonban nem számít, hogy a széf bérlője magyar vagy külföldi állampolgár, ameddig közhitelesen tudja igazolni magát, ahogy a magánszemélyek mellett jogi személyek is egyaránt használhatják. A külföldieknél azonban a SafeBank munkatársainak is ellenőriznie kell, hogy az illető nem szerepel-e a szankciós listán. A Foldana trezorja, mint magánszolgáltató lényegében annyiban különbözik a széfet biztosító bankoktól, hogy az értékek elhelyezéséhez náluk nem kell kötelező széfszámlát is nyitni, hiszen ők hivatalosan nem minősülnek pénzforgalmi intézménynek.
Ettől függetlenül, ha a SafeBankhoz például az ügyészségtől határozat érkezik, hogy az adott széfrekeszt lefoglalják, onnantól az ügyfél nem férhet hozzá a trezorban tárolt értékeihez. Egyúttal az ügyészség rendelhet el kényszernyitást. Míg a Foldanának arra az esetre is van protokollja, amennyiben hagyatéki ügyben lesz érdekelt, amit őriz a széfrekesz: annak tárgyait a közjegyző birtokba veheti. És ha a széf tulajdonosa egy idő után nem jelentkezik, nem utalja már a trezorbérlet díját, elkezdik keresni az elérhetőségein, számolva az opcióval, hogy már csak az örökösöket találják meg.
Vagyon tehát jó eséllyel nem ragad a magántrezorban, amelynek beruházási költsége, egész pontosan a széfteremé meghaladja a 300 millió forintot – árulta el Balla Róbert. A cégvezér arról is beszélt, hogy terveik szerint az üzlet 7 év alatt térül meg 65 százalékos kihasználtság mellett. A Foldana SafeBankjának hivatalos megnyitása a gyakorlatban tehát már megtörtént, és a sajtó munkatársainak azért is tudták még kedden megmutatni, mert egyelőre nem volt benne elhelyezett érték. A lakosság azonban szerda déltől birtokba veheti, és elhelyezheti benne féltve őrzött kincseit.
A lakcímkártyánkat sem hagyjuk ott a kulcscsomónkkal, a PIN-kódot sem kellene
Az utalási limitek tavalyi bevezetése visszavetette a pénzátutalásos csalások számát, a bűnözők azonban újra a bankkártyák felé fordultak – az elmúlt fél évben nőtt a kártyaadatokkal elkövetett visszaélések száma. Júliustól az Erste is csatlakozik a központi visszaélésszűrő rendszerhez, amely fél másodperc alatt képes kiszűrni a gyanús tranzakciókat. A bankkártyával való csalárd tranzakciók mellett a leggyakoribb csalástípus a mobiltárca-aktiválás és a pszichológiai megtévesztés – mondta Kósa Anna, a bank compliance vezetője. Kifejezetten nagy veszélyben vannak a hátrányos helyzetűek és azok, akiknek nem elégséges a pénzügyi edukációjuk.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra