A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti éves közgyűlésén Rogán Antal kiemelte: nyilvánvaló, hogy ezen körülmények között lehet majd eldönteni, hogy milyen típusú tőkebefektetéseket lehet kedvezően itt végrehajtani, és milyeneket máshol.
A fideszes politikus kiemelte: "meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság teljesítménye fokozatosan javulni fog 2013-tól, és érdemes lesz Magyarországon befektetni. Ennek oka pedig az, hogy fenntartható a költségvetési pálya, és mind politikai, mind költségvetési értelemben stabil Magyarország."
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól