A politikus sürgette, hogy ezen felül nyújtson a kormány azonnali és lehetőség szerint teljes kompenzációt a megemelkedett rezsiköltségekre, a települések méretétől és vezetőik pártállásától függetlenül.
Az LMP azt is kéri a kormánytól, hogy indítson azonnal országos és szociális alapon nyugvó épületszigetelési, épület-korszerűsítési programot. Ugyanis ha a kormányzat ebben a helyzetben magára hagyja az önkormányzatokat, újra nemcsak az ellenzéki településvezetőket, hanem a magyar lakosságot, a magyar családokat fogja büntetni - jelentette ki az ellenzéki politikus.
E azért van szükség, mert jelenleg a legtöbb magyar település nem tudja, hogyan tartja nyitva a márciusig tartó krízisidőszakban szociális intézményeit, például az idősotthonokat vagy a hajléktalanellátást nyújtó intézményeket, valamint az óvodákat, bölcsődéket - mondta Tetlák Örs.
Példaként említette, hogy Érden két intézmény - egy szociális központ és az érdi szakrendelő - "elszállt" rezsiárai csődbe juttathatják a 75 ezres lakosú megyei jogú várost az agglomerációban.
Az LMP országos elnökségének tagja drámainak, kilátástalannak nevezte a helyzetet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!