A november 19-22. között végzett felmérésben részt vevő 21 elemző közül 18 azzal számolt, hogy jövő kedden 6 százalékra csökken az alapkamat. Három elemző szinten tartásra számít. Októberben a harmadik egymást követő alkalommal foglalt állást a jegybanki alapkamat 0,25 százalékpontos csökkentése mellett a monetáris tanács. A testület négy külső tagja szavazott az alapkamat 25 bázispontos csökkentésére október 30-án is.
Az elemzők konszenzusa szerint decemberben már nem változik a kamatszint, ami jövőre tovább csökken. A kamat 2013 közepére 5,25 százalékra süllyed, ez lesz a mostani kamatcsökkentési periódus mélypontja, majd az év végén már 5,5 százalék lehet.
Az idei és a jövő évi GDP alakulását most pesszimistábban ítélik meg az elemzők, mint egy hónapja: a friss felmérés szerint 2012-ben 1,3 százalékkal zsugorodik a magyar hazai össztermék az egy hónappal korábban várt 1,1 százalékos csökkenés helyett. A jövő évi növekedést 0,2 százalékra teszik az elemzők a csütörtökön közölt felmérésben az októberben várt 0,4 százalék után.
A megkérdezettek véleményének átlaga szerint a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal kötendő elővigyázatossági megállapodás esélye 30 százalékra csökkent az októberi felmérésben szereplő 50 százalékról.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe