Szombaton és vasárnap is meg lehet újítani a veszélyhelyezt idején lejárt okmányokat a kormányablakokban június 30-áig - derült ki a köztévé egyik műsorából.
Hétvégén 8 óra és 14 óra között várják az embereket, kivétel pünkösd vasárnap és pünkösd hétfő.
Budapesten és Pest megyében valamennyi kormányablak, vidéken csak a kijelöltek tartanak nyitva hétvégén. Előzetes időpontfoglalásra nincs szükség; akkor is érdemes felkeresni a kormányablakot - akár hétköznap, akár hétvégén -, ha a foglalható időpontok már beteltek.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat