Továbbra is rendkívüli a készültség a Tiszán Kisköre és a déli országhatár között, a mellékfolyók közül pedig a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros folyó torkolatához csatlakozó védelmi szakaszokon - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője, akit az MTI idézett. A folyók fővédvonalain összesen 2166 kilométeren van készültség, 716 kilométeres védvonalon rendkívüli – tette hozzá Reich Gyula.
Szegeden a Tisza vízszintje 963 centiméter, ezzel meghaladta az eddig mért legmagasabb vízállást (1970-ben 960 centiméter volt),a tetőzés 980 centiméter körül várható.Szolnokon 992 centiméterre emelkedett a víz (az eddig mért legnagyobb 1041 centiméter volt),a folyó várhatóan 1000 centiméter körül tetőzik.
Az Alsó-Tisza vízállására lényeges hatást gyakorol a Hármas-Körös és a Maros vízhozama, valamint a Duna vízállása, amely vasárnap a Tisza torkolatánál tetőzött.
A Tisza Vásárosnaményig lassan apad, azután Záhonyig a Szamos által szállított vízhozam miatt enyhén emelkedik. Tiszafürednél a víz napok óta tetőzés közeli szinten van, jelenleg 833 centiméter. A várostól a déli országhatárig továbbra is áradó tendencia érvényesül, harmadfok feletti vízállásokkal.
A Duna vízállása hétfő reggelre Bajánál 759 centiméter, Mohácsnál 782 centiméter volt apadó ágban, ez a szint mindkét esetben elsőfokú készültséget jelent. A Bodrogon is folytatódik a lassú apadás.
A Hármas-Körös várhatóan szerdán vagy csütörtökön, az eddig mért legmagasabb vízszinttel tetőzik. A Maros a magyarországi szakaszon lassan árad. Árvízvédelmi munkákat továbbra is három dunai és mind a hat tiszai környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság védvonalain folytatnak.
Hamadfokú a készültség a Tiszán a Lónyay-főcsatorna torkolata és Kisköre között mindkét oldalon, a Zagyván Szolnok és Újszász között, a Taktán, a Bodrogon, a Hármas-, a Kettős-, a Fekete-Körösön, valamint a Sebes-Körösön, a Berettyó alsó szakaszán és a Hortobágy-Berettyón összesen 910 kilométer védvonalon.
Amint arról tegnap beszámoltunk, Szolnoknál 1000 centiméteren tetőzhet a Tisza, a térségben katonák és elítéltek is segítik a védekezési munkákat. A miniszterelnök a helyszínen tájékozódott. Gyurcsány Ferenc szombaton kijelentette: a folyómenti települések megvédését pénz- vagy anyaghiány nem akadályozhatja.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek