Pénteken sok napsütés mellett főként a Dunától keletre számíthatunk nappali gomolyfelhő-képződésre. Csapadék nem várható.
Szombaton a többórás napsütés mellett eleinte kevés lesz a felhő, majd erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett a déli óráktól főként a középső országrészben, majd délután, este már egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, néhol jégeső, felhőszakadás is lehet. Hajnaltól eleinte nyugaton, majd napközben másutt is északira, északnyugatira fordul a szél, többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében máshol is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 28, de északnyugaton 20 fok is lehet.
Kapcsolódó
Vasárnap a Dunántúlon eleinte még sok lesz a felhő, majd csökken a felhőzet, a legtöbb helyen az erősen megnövekvő gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Összességében több helyen alakul ki zápor, néhol zivatar. Az északi, északnyugati szél erős, a Dunántúlon viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.
Hétfőn változóan felhős idő lesz, elszórtan záporokkal. Tovább gyengül a légmozgás. 21 fok körül alakulhat a hőmérséklet.
Kedden Sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre van kilátás, csapadék nélkül. Ismét melegszik a levegő: 22 és 27 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála.
A májusi viharok okozta károkról itt olvashat.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!