A parlament honlapján olvasható Varga Mihály indítványa, amelyben a nemzetgazdasági miniszter a tranzakciós illeték emelése helyett a kincstár kivételével minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó egyszeri befizetést javasol.
Ennek összege a január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegének 208 százaléka. (Korábbi tájékoztatás szerint az év első öt hónapjában 52,8 milliárd forint bevétel volt tranzakciós illetékből, ebből 16,7 milliárd forintot fizetett a Magyar Államkincstár, így összesen mintegy 75 milliárd forintra tehető a teljes befizetendő összeg.)
Scheiring Gábor úgy fogalmazott, hogy az intézkedés "tagadása mindannak", ami jogállamiság szintjén Magyarországot az európai értékvilághoz kötötte.
A független képviselő hozzátette: a tranzakciós illetéket már a kezdetektől fogva elhibázott adónemnek tartották, amellyel a bérből és fizetésből élők átutalásait "sarcolják" burkolt módon. Hozzátette: azt is lehetett tudni, hogy az intézkedés nyomán nem fog annyi bevétel befolyni, mint amennyit a kormány tervez.
Az Együtt-PM ezért azt javasolja, hogy a kabinet a "teljesen értelmetlen szabadságharc helyett" inkább a nemzetközi spekulációs adót vezesse be - közölte.
A kormány "banditapolitikája" lerombolja a magyar gazdaságba vetett bizalmat, az ilyen bejelentések sérülékennyé tehetik a pénzügyi rendszert és veszélyeztethetik a magyar állampolgárok banki megtakarításait - mondta.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás