A 2020 végéig felépülő Pannon Park támogatása - a mostani kiegészítéssel együtt - 43,7 milliárd forintot tesz ki. A kormány egyúttal felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Fővárosi Nagycirkusz, az egykori ISZKI Országos Toxikológiai Intézet és a jelenleg az állatkert által bérelt vasúti terület a Fővárosi Állat- és Növénykert vagyonkezelésébe kerüljön.
A másik határozat szerint pedig 2019 végéig a Pannon Park Projekthez illeszkedően, 700 férőhelyes - a Fővárosi Állat-
és Növénykertet valamint a Városligetet egyaránt kiszolgáló - közforgalmú garázst kell építeni. Ez, a Hermina Garázs nevű létesítmény 2,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg.
Kapcsolódó
Az állatkert honlapján szereplő információ szerint "a Pannon Park egy komplex állatkerti bemutató, nagyszámú "szórakoztató" (edutainment) elemmel. Olyan nagyszabású közösségi térség, ahol mind a gyerekes családok, mind a fiatal és idősebb felnőttek, akár hazaiak, akár külföldiek értékes élményt találnak. A Pannon Park döntően népszerű egzotikus állatokat mutat be, elsősorban olyanokat, amelyek helyhiány miatt már kiszorultak, vagy rövidesen kiszorulnának, vagy emiatt soha nem is lehettek az Állatkertben. A gyűjteményi terv döntően az óvilági (Eurázsia és Afrika) fauna elemeire koncentrál. (A régi állatkert másik végében, a Pálmaház térségében pedig az újvilági fauna bemutatói kaphattak és még kapnak majd további új területeket.)"
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Üzent a miniszter a jegybankelnöknek, minden magyart érint majd Varga Mihály válasza

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

Orbán Viktor szerint az ország nélküle is ugyanúgy működne

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait
