A Pénzügyminisztériumtárca közlése szerint az államháztartás központi alrendszere 54,4 milliárd forintos többlettel zárt januárban. Ezen belül a központi költségvetés 37,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 41,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 50,2 milliárd forintos többletet mutattak.
A tárca hozzátette, hogy a közüzemi szolgáltatások támogatására fordított kiadások 181,3 milliárd forintot tettek ki januárral bezárólag, ez pedig 8,3 milliárd forinttal magasabb a tavalyi év azonos időszakában hasonló célra kifizetett 173,0 milliárd forintnál.
Kiemelték, hogy az uniós bevételek több mint 191 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek mint tavaly januárban. Ennek oka, hogy az igazságügyi reformokra vonatkozó feltételek teljesítése után az Európai Unió elkezdte folyósítani a felfüggesztett pénzek egy részét.
A Pénzügyminisztérium a tájékoztatása szerint nyugellátásokra 475,6 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 196,9 milliárd forintot fordított január végéig. Ez meghaladta az egy évvel korábbi kifizetéseket, mivel a nyugdíjak 6 százalékkal emelkedtek az év elején.
A drámai számok velünk maradnak, ezért van nagy bajban a kormány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közléséből kiderült, hogy igaza volt azon elemzőknek, akik a lakossági fogyasztás drámai visszaesésére és annak jelentős gazdasági hatásaira figyelmeztettek. Miközben arra is jó esély kínálkozik, hogy az idei év a tavalyihoz képest érdemi elmozdulást eredményez majd a kiskereskedelmi, és azon belül az élelmiszer-forgalomban, a szakértő arra is figyelmeztet, 2022 túlságosan kiugró év volt, aminek tavaly ittuk meg a levét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga