A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő júniusi prospektusában egy sor Budapest belvárosában található palotát is eladásra kínál, köztük a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium épületét, valamint a Magyar Államkincstár központját.
Az ingatlanoknak árverés útján keresnek új tulajdonost. A Válasz Online azt írja, hogy a lehetséges vevők között lehet Tiborcz István, valamint a hozzá köthető magántőkealapok is feltűnhetnek.
A licitre kínált ingatlanok között a két minisztérium mellett az államkincstár 11 ezer négyzetméteres központja is szerepel, emellett két Széchenyi rakparti irodaház, egy sor másik patináns ingatlan, és még a negyedik kerületi Árpád kórház is – ezek egy része a Telex elmondása szerint már a tavalyi prospektusban is szerepelt.
A prospektus szerint a fentieken túl szinten eladó a Kossuth Lajos tér közelében, a Garibaldi utca 2. szám alatti épület, ahol korábban a Nemzeti Kommunikációs Hivatal működött. Emellett egy Hold utca 7. szám alatti, négyemeletes, nagyjából 5700 négyzetméteres irodaház, egy Arany János utcai hétszintes, körülbelül 2000 négyzetméteres ingatlan, a Széchenyi rakpart 5. szám alatt álló 3650 négyzetméteres palota és a mellette található, Széchenyi rakpart 6. szám alatti körülbelül 3300 négyzetméteres, 1869-ben épült palota.
Vitézy Dávid Facebook-posztjában úgy értékelte a prospektusban megjelent épületeket, hogy a kormány „gyakorlatilag végkiárusítást tart” Budapesten. Mint írja, bármiféle funkcionális előírás, fejlesztési koncepció, jövőkép nélkül hirdették meg eladásra az épületeket.
Hangsúlyozza, szerinte bárhol Európában elképzelhetetlen, hogy „ilyen meghatározó történelmi épületek értékesítését a világörökségi védelmet élvező belváros közepén a város önkormányzatával való egyeztetés nélkül, bármilyen jövőkép meghatározását mellőzve, egy PDF feltöltésével hozza nyilvánosságra egy állam.”
Tiborcz István: a kétlaki életnek nincs köze a választásokhoz
A BDPST cégcsoport tulajdonosa a Financial Timesnak adott interjúban leszögezte, célja vállalkozásai nemzetközi szintű sikeressé tétele, és az, hogy egyszerre aktív maradjon Magyarországon és az Egyesült Államokban is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket