A háromfordulós eljárásban Magyarország a tavalyi nyertes projekteket is beleértve a nemzeti borítékban elkülönített 1,08 milliárd eurót már a második pályázati körben teljes egészében képes lehet lekötni.
CEF-forrás felhasználásával valósulhat meg egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz, a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítése, a GSM-R vasúti távközlési hálózat kiépítésének második üteme. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatja 35 mozdony felszerelését ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, az M15 és M70 autóutak négysávúsítását, a dunai hajózás lehetőségeit bővítő több beruházást, elsősorban a kikötői infrastruktúra és a folyami információs szolgáltatások fejlesztése terén.
Magyarország a tavalyi első pályázati felhívás keretében a nemzeti keret negyedét lekötve nettó 86 milliárd forintot nyert el tizenhat közlekedési fejlesztéshez a CEF forrásaiból. Az akkor elfogadott beruházások közé tartozik egyebek között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel és az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítése. A projektek megvalósítása részben már zajlik, minden más esetben hamarosan megkezdődik.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz egy új uniós alap, célja a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsítása a 2014-2020 közötti időszakban. A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret jelenleg 24,05 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (337 milliárd forintot) különítettek el.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat