A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek öt közelmúltban elhunyt korábbi képviselőről: Máté Lászlóról (MSZP), Tóth Sándorról (KDNP), Rajk Lászlóról (SZDSZ), Riz Leventéről (Fidesz) és Szekó Józsefről (Fidesz).
A napirend előtti felszólalásokat követi Varju László mentelmi eljárása. A legfőbb ügyész egy folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség gyanúja szerint ugyanis Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.
Az interpellációkra ezúttal is két óra áll majd rendelkezésre, amit az azonnali kérdések és válaszok követnek hatvan percben.
A parlament kedden folytatja kéthetes ülését - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni