Az új rendszer – ha az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén elfogadják a képviselők – szeptember első hetében lép életbe.
A hvg.hu idézi Kiss Ambrust, aki azt mondta, hogy az új parkolási rendszerben négy zónára fogják felosztani a fővárost, egyelőre azt azonban nem tudta megmondani, hogy a körzetek határai pontosan hol fognak húzódni. Az biztos, hogy a négy körzetben négy eltérő tarifával számolnak majd:
- az elsőben 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
- a másodikban 450 forintot kell óránként kifizetni reggel nyolc és este nyolc óra között,
- a harmadikban 300 forint az óránkénti díj reggel nyolc és délután hat óra között,
- a negyedikben pedig 200 forint lesz az óradíj, reggel nyolc és déli 12 óra között.
A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak, azonban az új rendszer célja, hogy „átlátható és világos” legyen – jelentette ki Kiss.
A kerületekkel egyébként 2020 óta folyamatosan egyeztetnek az új parkolási rendszer bevezetéséről, ám a koronavírus miatt megakadt a munka.
Ahogy arról korábban a Napi.hu is beszámolt, júliustól és augusztustól is bővül az újbudai fizetős övezet. Megszűnik az ingyenes parkolás a Inforpark környékén, valamint a Gellèrthegy lábánál.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)