Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének egykori elnöke 1994 után újból képviselő lenne, indul az ellenzéki előválasztáson - derül ki a Blikknek adott interjújából. Szerinte nagyon sok a hasonlóság a 90-es évek és a mostani időszak között. Olyan mélyre süllyedt a magyar társadalompolitika, hogy rendszerváltó választásra van szükség.
Nem lát igazi különbséget a szocialista egypártrendszer és a fideszes egypártrendszer között. Akkor néhány vezető személyisége volt az MSZMP-nek, akik meghozták a döntéseket, amelynek utána formálisan tett eleget a parlament. Most is ugyanúgy néhány ember dönt. Palotás nem kötődik egyik ellenzéki párthoz sem.
Kapcsolódó
Ugyanakkor sokat jelentett neki, hogy Pálinkás Józseféknek sikerült megállapodniuk a hat ellenzéki párttal, hogy az egykori akadémiai elnök és volt oktatási miniszter által alapított Új Világ Néppárt is indul az előválasztáson, és ők támogatták a jelölését. Ha sikerül frakciót alakítaniuk, akkor oda ülne majd be, de a pártba nem fog belépni.
Egyébként nyugdíjasként él, napi 13 óra munka mellett. A cégét tavaly bezárta végelszámolásban, pár évvel ezelőtt pedig a bécsi irodáját is becsukta. Az írás irányába szeretne elmozdulni, több szakkönyvet, tankönyvet egyetemi jegyzetet írna. Jómódú ember, de a száz leggazdagabba, amelynek alsó határa 10 milliárd forint becsült vagyon, nem férne be.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető