A tárgyaláson a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a paksi beruházás végrehajtására.
Az Országos Atomenergia Hivatal most vizsgálja azokat az engedélykérelmeket, amelyeket beadtak, és azt követően, hogy ezeket megkapják, az erőmű építési munkálatai a következő fázisba léphetnek - mondta a miniszter.
A nukleáris erő, az atomerőmű két új blokkjának a megépítése Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági, nemzetstratégiai érdekeit szolgálja, az Magyarország energiaellátását biztosabbá és kiszámíthatóbbá tesz majd - jelentette ki Szijjártó Péter.
Magyarországnak érdeke az, hogy minél nagyobb mértékben önellátó tudjon lenni az energiatermelésben, és ehhez kapacitásokra van szükség, a legnagyobb sajátenergia-előállítási kapacitás lehetőségét pedig az atomenergia jelenti.
A napi szállításokra épülő energiaágazatokban - így a földgáz és kőolaj - is nemzetközi viták és kihívások vannak. Emiatt fontos, hogy Magyarország megerősítse a nukleáris energiát, ahol hosszú évekre előre be lehet tárazni a nukleáris fűtőanyagokat, így az atomenergia használata jelentős mértékű függetlenséget és stabilitást biztosít az energiaellátásban - idézte a miniszert az MTI.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák