Az MTI úgy tudja, a szakértők által becsült szükséges "húsz-egynéhány" érvényes szavazatnál jóval több voksot kapott a párt a külképviseleteken, így egy képviselője mandátumhoz juthat az Európai Parlamentben. Az MTI úgy tudja, hogy a külképviseleteken leadott több mint hatezer szavazat közül 500-nál is több érvényes szavazat érkezett az LMP-re, így biztosan az 5 százalékos bejutási küszöb fölött marad.
A számlálás megkezdésekor Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője szakértői becslésekre hivatkozva azt mondta, "húsz-egynéhány" érvényes voks kell az LMP-nek ahhoz, hogy az 5 százalékos bejutási küszöb fölött maradjon, és így képviselőjelöltje mandátumot kapjon az Európai Parlamentben.
Az iroda vezetője közölte azt is, hogy a vasárnapi magyarországi EP-választás hivatalos végeredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja majd meg várhatóan péntek délután, a végeredmény ellen még három napig lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak