A célpont, Maribor Budapesttől 350 kilométerre van, amely autóval 3,5 óra - írja a Facebookon a képviselő.
Orbán szégyellhette legalább, ezért csak azt posztolta ki, ahogy a repülőhöz vezető autóba száll be
- véli Hadházy.
Szijjártó a repülő ajtajában fotóztatta magát, bár úgy, hogy ne látszódjon a gép mérete.
A képviselő szerint egy ilyen út 4 millió forint is lehetett.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter azért utazott Mariborba, hogy munkaebéden vegyenek részt Robert Globbal, Szlovénia miniszterelnökéve. A két kormányfő az európai energiabizottságot ért kihívásokról beszélt, melynek fényében óriási sikernek értékelték a két ország villamosenergia hálózatának összekapcsolását.
A Népszava megkérdezte Havasi Bertalant, hogy miért volt szükség a repülőgépes utazásra, de csupán annyit írt: „meg tudja erősíteni”, hogy Orbán és Szijjártó valóban repülőgépre ült az utazás kedvéért.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket