Száz napja ült össze utoljára az Országgyűlés, így az őszi ülésszak nyitányaként Orbán Viktor arról számolt be, hogy mit végzett azóta a kormány. "A magyarok hisznek a demokrácia jövőjében. Minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködünk. Pártállástól függetlenül együtt kell dolgoznunk, mert továbbra is igaz, hogy a haza nem lehet ellenzékben" - ismételte meg régi, a 2002-es választási vereséget értékelő beszédében mondott félmondatát a miniszterelnök. Szerinte a kormány számára külön elismerés, hogy a kormánypártok megkapták a szavazatok több mint 50 százalékát, így a kormány a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott.
Ezután a hvg.hu tudósítása szerint elkezdte sorolni a családvédelmi akcióterv és a magyar gazdaság eredményeit. Utóbbira kitérve hozzátette: még nem lehet elégedett, legalább Csehországot utol akarná érni. Komoly változások történtek szerinte az államadósság területén is, amelyet 68 százalékra csökkentettek. 2010-ben a külföldiek kezén lévő hitelünk 50 százalékot tett ki, ezt mára 20 százalékra csökkent. "Vásároljanak magyar állampapírt" - biztatott mindenkit Orbán Viktor.
A miniszterelnök az Európai Tanácsban történtekre is kitért. A kormányfő szerint olyan brexit-megállapodás született, amely jó a magyar gazdaságnak és védi a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit is. Rossz hírnek nevezte viszont, hogy elutasították Észak-Macedónia tagfelvételi kérelmét. Tragikus akkor lenne igazán a helyzet, ha Szerbiával szakadnának meg a tárgyalások, mert Magyarország azt támogatja, hogy Szerbiát és Montenegrót minél előbb vegyék fel az Európai Unióba.
Eközben Hadházy Ákos független parlamenti képviselő egy "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott" feliratot tartott Orbán pulpitusa elé, amit ő kissé kényszeredett mosollyal vett tudomásul. A beszéd egy pontján aztán a miniszterelnök megpróbálta kivenni a táblákat Hadházy kezéből, de ez nem sikerült, erre néhány képviselő odament a pulpitushoz, egy zászlóval takarták el a táblát, majd némi dulakodás után kivették Hadházy kezéből.
Orbán Viktor szerint 150 milliárd euróra lenne szükség a magyar gazdaság karbonsemleges pályára állításához, ebben nagyban számít az EU támogatására. A kormányfő nem hirdetett új programot, felszólalása meglepően rövid volt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!