Vlagyimir Putyin gratuláló levelében azt írta: jelentős az orosz-magyar együttműködés potenciálja. Az orosz elnök meggyőződését fejezte ki, hogy a konstruktív kétoldalú kapcsolatok fejlesztése megfelel a két ország és egész Európa érdekeinek - írta az MTI.
Giorgi Kvirikasvili gratulációjában úgy fogalmazott: a két ország kölcsönös tiszteleten, megértésen alapuló kapcsolatai és barátsága minden területen egyre erősebbekké válnak.
A Bank of China elnöke azt írta, örömmel értesült róla, hogy Orbán Viktor újra győzelmet aratott. "Az elmúlt évek során az Ön vezetése alatt a magyar kormány hatékony kormányzással kiemelkedő eredményeket ért el. Ezzel egy időben a kínai-magyar kapcsolatok példátlan fejlődésen mentek keresztül" - fogalmazott Csen Sze-csing.
Folyamatosan érkeznek a külföldi gratulációk Orbán Viktornak - közölte Havasi Bertalan. "A teljesség igénye nélkül" említette Mongólia, a Seychelle-szigetek, Azerbajdzsán, Albánia államfőjének, valamint Szlovénia és Szerbia miniszterelnökének, illetve Bosznia-Hercegovina vezetőinek gratulációját.
Gratuláló levelet küldött Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, illetve az EPP több tagpártjának vezetője; ezen kívül az Osztrák Szabadságpárt frakcióvezetője, a szászországi parlament CDU frakciójának vezetője és az izraeli Kneszet alelnöke, aki egyben az izraeli-magyar baráti tagozat elnöke is.
A kép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint