Plenáris vitát kezdeményeznek az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói a magyar kormánypárthoz közeli médiavállalkozások észak-macedóniai és szlovéniai tevékenységéről - tudta meg a Népszava. A Fidesznek otthon adó Európai Néppárt nem támogatja a vita megrendezését.
A kezdeményezők írásos előterjesztésükben a Necenzurirano szlovén tényfeltáró portálra hivatkoznak, amely részletesen megírta, hogy a Fidesz közeli vállalkozók hogyan avatkoznak be a két nyugat-balkáni ország politikai viszonyaiba, milyen anyagi és egyéb támogatást nyújtanak Orbán Viktor barátainak. A cikk alapján bizonyítottnak látják, hogy a magyar machinációk célja Zoran Zaev észak-macedón kormányfő megbuktatása a közelgő parlamenti választásokon, a VMRO-DPMNE ellenzéki párt hatalomra segítése, és az ország NATO-tagságát előmozdító észak-macedón-görög megállapodás megtorpedózása.
Kapcsolódó
A meghallgatást kezdeményező EP-képviselők indítványukban felhozzák azt is, hogy a magyar kormányfőhöz közeli cégek a médián keresztül jelentős összegekkel támogatták a nemrég a szlovén kormány élére kinevezett kinevezett Janez Jansát. Idézik a Szlovén Újságíró Szövetséget is, amely szerint a magyarok által felvásárolt sajtótermékek lejárató kampányai és éles támadásai veszélyeztetik a médiaszabadságot és a demokráciát.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket