Úgy látszik, tartogatott még meglepetést ez az év a hazai bankok számára, melyek gőzerővel készültek a csak néhány társadalmi csoport számára elérhető Moratórium 2-re, ehhez képest a miniszterelnök mai bejelentése szerint július 1-jéig mindenki maradhat a törlesztési moratórium hatálya alatt - állapította meg Veres Patrik, a Bank360 szakértője.
Orbán Viktor kormányfő másik bejelentése, mely szerint lakásfelújításra fordítható kedvezményes hitel válik elérhetővé a családok számára, egy már bejelentett lakásfelújítási támogatási csomagot egészít ki.
Kapcsolódó
A kormány így próbálhatja orvosolni azt a helyzetet, hogy a kedvezményes hitel nélkül viszonylag magas, hatmillió forintos önerőre lett volna szükség a lakásfelújítási támogatás igénybevételéhez - mondta el az elemző.
A támogatást az állam ugyanis csak a felújítást követően fogja folyósítani, ráadásul - egyéb megkötések mellett - csak az összes költség felét, legfeljebb hárommillió forintot fedeznek a felújításra költött kiadásokból.
Bár sok még a nyitott kérdés a kedvezményes hitel körül, de az jelentős könnyebbséget jelenthet majd a családok számára. A Bank360 személyi kölcsön kalkulátora alapján ugyanis jól látszik, hogy egy hatmillió forintos személyi kölcsön THM-e 10-13 százalék körül mozog, így egy háromszázalékos hitel háromszor-négyszer olcsóbb, mint egy piaci árazású.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban