"Egyetértésben a kormánnyal a kis- és középvállalkozások helyi adóterheit csökkentjük. 2021-ben egy évre, a mostani adómérték felére, azaz egy százalékra csökkentjük Debrecenben a kis- és középvállalkozások számára a helyi iparűzési adó mértékét" - írta szombaton Papp László Debrecen fideszes polgármestere a Facebook-oldalán, a bejegyzést a Telex szemlézte.
Papp korábban a Telexnek azt mondta, a Karácsony Gergely főpolgármester által javasolt adóemelés nehéz helyzetbe hozná a vállalkozásokat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata, mely szerint fel kellene függeszteni az iparűzési adót, pedig ellehetetlenítené az önkormányzatokat, ezért egyik javaslatot sem támogatja.
Szintén az iparűzési adó elvonása ellen emelte fel a hangját korábban Székesfehérvár fideszes polgármestere is, Cser-Palkovics András. Ő november közepén még arról beszélt, az iparűzési adó felfüggesztése ellehetetlenítené a településeket - hívta fel a figyelmet a lap.
A miniszterelnök szombati bejelentése után megjelent posztjában már úgy fogalmazott: "A most bejelentett újabb állami gazdaságvédelmi intézkedések ugyan érintik az iparűzési adót és bevételkiesést okoznak, de értelmezésünk szerint csak a járvány időszakára vonatkoznak, valamint a városunk bevételeinek jelentős részét befizető nagy adófizetőkre ez a döntés nem terjed ki, csak a kkv szektorba tartozó, főként egyébként magyar tulajdonban lévő kisebb vállalkozásoknak biztosítanak kedvezményes adómértéket 2021-ben."
Cser-Palkovics ugyanakkor azt is hozzátette, hogy "a mostani helyzet megoldása során is egészen biztosan szükség lesz a bevételkiesést kompenzáló állami forrásokra".
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik