A tárca felidézte, hogy az Európai Parlament 2019 tavaszán támogatta az óraátállítás megszüntetését célzó európai bizottsági javaslatot, a kezdő dátumot az eredeti kezdeményezés szerinti 2019 helyett azonban 2021-ben határozta meg.
A képviselők további egyeztetésre kérték az Európai Bizottságot és a tagállamokat annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.
A javaslattal kapcsolatban elfogadott uniós tanácsi álláspont nincs, azt mostanáig a 2020-ban és a 2021 első felében soros elnökségek egyike sem tárgyalta - közölte az ITM.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető