Magyarországon a 14. héten összesen 35 413 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez 13 334-gyel kevesebb, mint az azt megelőző héten - mondta Galgóczi Ágnes.
Magyarországon a települések 99 százalékát érinti a fertőzés, ugyanakkor, hogy a 13. héthez képest országosan 27 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma. A legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom megyében, ahol 45 százalékkal, Budapesten 37 százalékkal, Tolna megyében 36 százalékkal, Pest megyében 35 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az előző héthez képest. A fertőzöttek átlagéletkora nem változott, továbbra is 46 év.
Kapcsolódó
Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese pedig arról beszélt, hogy a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden 483 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Közterületen 467, tömegközlekedési eszközökön és megállóikban 7, üzletekben és bevásárlóközpontokban 9 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
Eddig összesen 52 269 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megsértése miatt a védelmi intézkedésről szóló kormányrendelet hatálybalépése óta.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának