A fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Internet Laboratóriuma 2017-ben több mint 800 - az előző évekhez képest ötször több - webáruházat ellenőrzött, főként próbavásárlásokkal. A szaktárca közleménye szerint ennek is köszönhető, hogy a hazai internetes kereskedelemre nem jellemzőek a kirívó fogyasztóvédelmi jogsértések.
Az árubemutatós visszaélések száma a 2015 decemberében elfogadott kapcsolódó törvénymódosítás és a hatékony hatósági eljárások eredményeként 2018-ra a negyedére csökkent. (Számla nélkül olcsóbb? - ne dőljön be!)
A vásárlók, családok biztonsága érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság 2017-ben összesen 145 veszélyes terméket - főként gyermeksporteszközöket, játékokat, fényfüzéreket, etetőszékeket - vont ki a forgalomból.
2018-ban folytatódik a vállalkozások jogsértő magatartását kiszűrő, konzultatív fogyasztóvédelmi tevékenység. Az éves ellenőrzési terv összesen 45 vizsgálatot tartalmaz, így többek között a lábbelikre vonatkozó szavatosság, a kuponos értékesítés és az utazási irodák ellenőrzését. Továbbra is kiemelt terület marad az elektronikus kereskedelem, az árubemutatók, a vidámparkok, kalandparkok és aquaparkok ellenőrzése.
Kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe