A szülők mintegy fele átlagosan 3800 forint értékben vásárol játékot a Regio Játékkereskedelmi Kft. felmérése szerint, 6000 forintnál többet csak a családok negyedében költenek - írja az MTI.
Hasonló összegekről írt a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex kft. is: a programokra és az ajándékokra a megkérdezett szülők 27 százaléka 2-5 ezer forint között költ, de 19 százalékuk 5-7,5 ezer forintot is kiad, közel ennyien akár 10 ezer forintot is elköltenek, sőt 23 százalék 10 és 20 ezer forint közötti összegből gazdálkodik ezen a napon.
A pünkösdi hosszú hétvégén a kisgyermekes családok egyharmada utazik el, a legnépszerűbb úti célok a Balaton, az Északi-középhegység és Budapest. A megkérdezettek mindössze 5 százaléka ad pénzt is gyereknapra, nagyrészt 1-2 ezer forintot. A családok kétharmada a helyi gyereknapi rendezvényeket látogatja meg, egyharmaduk pedig kirándulni indul, emellett a közös játék is nagy szerepet kap - ismerteti a Regio.
A Formatex felmérése szerint a szülők 80 százaléka meglepetésnek szánja a gyereknapi ajándékot, nem együtt választanak a gyerekekkel. A tárgyi ajándékozás a legnépszerűbb, amit az olyan élményajándékok követnek, mint a fagyizás, a gyereknapi tematikus programok, majd a kirándulás vagy állatkerti és játszóházi látogatás.
A gyereknapi ajándékok között továbbra is a játékok a legnépszerűbbek, majd a könyv és az édesség következik, sportszereket és ruhát a szülők 15 százaléka készül adni gyerekének.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!