A Magyar Közlönyben megjelent határozat Makó Város Önkormányzatát nevezi meg a beruházás megvalósítójának, ugyanakkor a beruházás megvalósításának a felelőse az emberi erőforrások minisztere. Az utóbbi kezdeményezésére kell biztosítania a szükséges pénzt - a felmerülés ütemében - a pénzügyminiszternek.
Az organikus stílusú Hagymatikumot Makovecz Imre és Csernyus Lőrinc tervezte, az építése 2009 és 2012 között zajlott. A Napi.hu 2018 januárban írt arról, hogy akkor a fürdő fejlesztésére akkor 10 milliárdot tett félre az állam.
A Makó Város Önkormányzata által megvalósítani kívánt Makói Városi Termál- és Gyógyfürdő (Hagymatikum) fejlesztéséhez 2018-ban 1 milliárd 995 millió, 2019-ben 4 milliárd 714 millió, míg 2020-ban 2 milliárd 830 millió forint közpénzt adott a kormány.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket