A központi költségvetés 32,5 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,4 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok pedig 81,4 milliárd forintos többletet mutattak. Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszerének tízhavi hiánya 816,2 milliárd forint volt.
A két év január és október közötti időszakát vizsgálva az NGM közölte, hogy a különbség főként a központi költségvetés eltérő szerkezetű, mérséklődő kiadásaiból, valamint a kedvező gazdasági folyamatok és gazdaságfehérítő intézkedések miatti magasabb adóbevételekből adódik. A legnagyobb tétel viszont az uniós az uniós támogatások utólagos megtérítésére is, melyek a nemzeti büdzsében most jelennek meg. (Emiatt volt viszont tavaly magasabb a hiány.)
A központi alrendszer - hasonlóan az elmúlt hónapokhoz - 2016 októberében is többlettel zárt, ami 59,7 milliárd forintot tett ki. Egy évvel korábban az október havi szufficit - főként az uniós transzferek hazai elszámolása miatt - 138,4 milliárd forint volt. Bár a múlt hónapban született megegyezés a magyar kormány és az Európai Bizottság között az ún. "aszfaltügy" kapcsán, amelynek következtében az eddig át nem utalt összegek ugyancsak megérkeztek október utolsó napjaiban az operatív program számlájára, ezek azonban költségvetés-technikailag csak a novemberi egyenlegben jelennek majd meg.
A GDP 1,7 százalékára módosított uniós módszertan szerinti hiánycél még annak tükrében is reális, hogy az év hátralevő részében az uniós kifizetések felfutásával, valamint a már meghozott szakpolitikai döntések költségvetési hatásaival egyaránt számolhatunk. A költségvetési mozgástér kihasználásának lehetőségét a kormány jelenleg vizsgálja, vagyis a kormány az utolsó hónapokban akár komoly költekezésekbe is kezdhet.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező