A szombathelyi kórházban 50 százalékban van leterhelve az intenzív osztály, ami azt jelenti, hogy 17-18 ember van lélegeztetőgépen, egyébként a kórházban stabil a helyzet – idézi a nyugat.hu Nemény András polgármestert, aki a szombathelyi közgyűlés ülésén beszélt.
Az intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan, az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm vakcinával oltottak - mondta. Kiemelte, a kormányhivataltól hiába kér pontos adatokat, a járványhelyzetre hivatkozva azt válaszolták, hogy 45 napon belül válaszolnak a kérdésekre.
Nemény sajnálja, hogy a kormány nem ad ki adatokat, pedig azok segítenék az eredményes védekezést.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány lehetővé tette a munkáltatóknak az oltás kötelezővé tételét, de az önkormányzatnál nem élt ezzel a lehetőséggel. 1500 ember dolgozik a város hivatalaiban és intézményeiben, az ő átoltottságuk magas, 80 százalék feletti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá