Alig 1363 ember kapta meg az első oltását vasárnap, ami azt jelenti, hogy kicsit kevesebb mint 5 millió 263 ezer ember kapott legalább egy oltást Magyarországon - vette észre a Szabad Európa.
Az elmúlt héten már erősen csökkenő trendbe került az oltások beadása: míg múlt hétfőn 29 681, kedden pedig 30 321 dózist vettek fel első alkalommal, addigra szerdán már csak 20 367, csütörtökön 11 585 ember tett így. A hétvég még nagyobb visszaesést hozott, mert szombaton csak 6 018, vasárnap pedig 1 363 fő oltakozott első alkalommal, vagyis a két nap alatt kevesebb mint negyedannyian döntöttek így, mint a rekorder keddi napon.
Az oltási tempó hetek óta erősen lelassult, az állam pedig ismét nem közli azt, hogy hány regisztráltról tudnak. Legutóbb június 2-án árultak el annyit, hogy akkor 5 millió 248 ezer fő, és a regisztráltak 91 százaléka kapott legalább egy oltást - teszi hozzá a portál.
Nagyon már nem is látszik arra tér, hogy ez változzon: a nem rég a betegségek átesettek és az aktív fertőzöttek között lehetnek még oltakozni vágyók, de a KSH legutóbbi jelentése szerint a felnőtt lakosság alig több mint kétharmad, 68,4 százalék mondta, hogy biztosan beoltatná magát, vagy hogy már meg is kapta az oltást. Ez a demográfiai adatok alapján 5 158 705 18 év felettit jelent, amihez hozzájönnek még a fiatalabb, 14-18 év közöttiek is.
Szakértők szerint a nyájimmunitás akkor alakulhat ki, ha a társadalom 70, de inkább 80 százaléka felveszi az oltást. Bár Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint már most bekerülhettünk ebbe az állapotba Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

A bajba jutottak támogatására nincs pénz, de plakátra most is jutott bőven

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán
