Conte a nap folyamán mutatta be leendő minisztereinek listáját a köztársasági elnöknek. A teljes kabinet csütörtök reggel tíz órakor teszi le az esküt az államfői palotában. Ezt követően az olasz törvényhozás mindkét házának bizalmat kell szavaznia az új kormánynak - írja az MTI.
Conte az államfővel tartott találkozóját követően elmondta, hogy Luigi Di Maio, az M5S vezetője kapja a külügyminiszteri tárcát, míg a független Luciana Lamorgese magas rangú köztisztviselő lesz az új kormány külügyminisztere. Lamorgese Matteo Salvinit, a belvándorlásellenes Liga vezetőjét váltja a belügyi tárca élén.
Kapcsolódó
Roberto Gualtieri, a PD európai parlamenti képviselője a gazdasági tárcát vezeti majd.
Ez Conte második kormánya lesz. A pártoktól független politikus 2018 júniusa óta vezette az M5S és a jobboldali Liga koalíciós kabinetjét, az utóbbi párt vezetője, Matteo Salvini azonban előrehozott választások és a kormányfői tisztség elnyerésének reményében felmondta a további kormányzati együttműködést addigi koalíciós partnerével. Augusztus 20-án Conte bejelentette lemondását, de ügyvezetőként továbbra is ellátta a kormányfői teendőket.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el