Az OECD napokban megjelent Oktatási Pillanatkép 2023 (Education at a Glance) jelentése szerint kiemelkedően jók a szakképzett fiatalok elhelyezkedési esélyei, az országokat összehasonlító rangsorban Magyarország a harmadik helyén végzett. A tanulmány arra is kitér, hogy a szakképzettséggel rendelkezők jelentős bérelőnyre tehetnek szert a munkaerőpiacon.
31 százalékkal magasabb bérezés
Az idei anyag egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon a 25-34 éves korú, szakképesítéssel rendelkező fiatalok kiemelkedően magas arányban foglalkoztatottak: hazánk a 3. helyen szerepel a rangsorban Norvégia és Izland után. Az adat mind az európai uniós, mind pedig az OECD-átlagnál jelentősen magasabb. Az OECD Magyarországra vonatkozóan azt is megállapítja, hogy a szakképzési rendszerben megszerzett végzettséggel rendelkezők – ami a 24-34 évesek 38 százalékát jelenti –kevésbé kitettek a munkanélküliség veszélyének, mint az általános középfokú végzettségűek, illetve 31 százalékkal magasabb bérezésre is számíthatnak – ismertette a KIM Innovációért és Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának közleménye.
Európa legjobbjai
Mint ismert, egy héttel ezelőtt az eddigi legjobb eredményét érte el a magyar csapat a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban, ahol az "Európa Legjobbjai" cím mellett, öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hoztak haza a fiatalok. A 32 ország között Magyarország a második helyen végzett az összesített éremtáblázaton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat