2010-hez képest a nyugdíjak a 2020. januári emelést is figyelembe véve 38 százalékkal emelkedtek. Amikor a gazdaság helyzete lehetővé tette, a Kormány egyszeri juttatásokkal is számos alkalommal támogatta az időseket. A nyugdíjukon kívül a nyugdíjasok 2016 novemberétől összesen 273,5 milliárd forint összegben részesültek nyugdíjprémiumban, illetve kaptak Erzsébet-utalványt és rezsiutalványt - írta Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára Tordai írásbeli kérdésére, amit egyébként a Pénzügyminisztérium vezetőjének címzett.
Az eredeti kérdés úgy szólt, hogy "hány 100 ezer forint alatti összegű öregségi nyugdíjban részesülő nyugdíjas él Magyarországon?" a politikus nem válaszolt, de a levelében érdekes információk így is kiderülnek. Mind közül talán az a legfontosabb, hogy nemcsak a Magyar Nemzeti Bank, de a kormány is azzal számol, hogy jövőre a gazdasági növekedés meghaladja majd a 3,5 százalékot, vagyis az idősek nyugdíjprémiumot kaphatnak. Rétvári a válaszában ennek összegét 53,438 milliárd forintra becsüli.
Ennél egyébként nagyobb költségnek számolják a jövőre kifizetett 53. heti nyugdíj forrásigényét: az 77 milliárdot tehet ki. Ez a 13. havi nyugdíj négy év alatt történő visszaépítésének első fázisa. Az is izgalmas adat, hogy a nyugellátásokra fordítható költségvetési források összege jövőre közel 327 milliárd forinttal nőhet, elérve így egész névre a 3907 milliárdot.
Az 53. heti nyugdíj kapcsán a jegybank a költségvetési jelentésében úgy számol, hogy 2021-ben összesen 2,6 millió fő lesz rá jogosult. A KSH adatai alapján ez azt jelenti, hogy az MNB nem számol azzal, hogy érdemben változna az ellátásban részesülők száma. 2016 óta 2,64-2,58 millió nyugdíjas élt Magyarországon.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar