Az idősek - a nyugdíjasok és közvetlenül a nyugdíj előtt állók - életkorukból adódó problémák kezelésére, valamint életminőségük javítása érdekében a fővárosi önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy Fővárosi Idősügyi Tanács (FIT) létrehozását javasolja, és terjeszti azt a Fővárosi Közgyűlés elé - olvasható az előterjesztésben.
A rendelettervezet szerint a FIT a fővárosi önkormányzat, az idősek önszerveződéseit képviselő szervezetek és az időseket érintő ügyekkel foglalkozó szakértők közötti konzultációk és tárgyalások folyamatosan működő egyeztető fóruma lesz.
A tanács civil oldalának tagja lehet olyan közhasznú vagy civil szervezet, amely legalább a kerületi önkormányzatok ötödében működik, igazolt tagsággal rendelkezik és a tagság legalább negyedévente találkozik a szervezet vezetőivel.
Karácsony Gergely főpolgármester tavaly novemberben beszélt arról, hogy létrehoznák az idősügyi tanács intézményét, amely különböző szervezetek rendszeres fórumaként működne.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta