A kormány reményei szerint jövőre is tud majd Erzsébet-utalványt adni a nyugdíjasoknak - hangoztatta Gulyás Gergely a portfolio.hu tudósítása szerint. Azt is elhangzott, hogy a kormányülésen nem volt terítéken az új állami nyugdíjkötvény ötlete, de a gazdasági kabinet tárgyalt róla, kormánydöntés egyelőre nincs.
A miniszter szavai szerint nemcsak az idősek járnak jól, hiszen az ápolók bérét négy év alatt 72 százalékkal emelik, a központi közigazgatásban dolgozók átlagosan 30 százalékkal kereshetnek többet januártól, míg a honvédelmi alkalmazottak és a rendészeti igazgatási alkalmazottak esetében is 25 százalék feletti béremelkedés lehet.
Bár a minimálbérről még nincs megállapodás a munkaadók és a munkavállalók között, Gulyás szerint az emelkedés biztos, ha máshogy nem, úgy a kormány fog dönteni róla.
A rabszolgatörvény miatti tiltakozásokkal kapcsolatban azt mondta Gulyás, hogy "néhány száz ember tiltakozása nem fogja semmilyen meghátrálásra késztetni a kormányt". Szerinte ez azt is mutatja, hogy nincs érdemi társadalmi tiltakozás ezzel a törvénnyel szemben, így változtatás sem várható.
Szomorú és példátlan, ami a magyar országgyűlés épületében történt - ez a kormány véleménye Gulyás szerint, melyről a 24.hu számolt be. A miniszter azt mondta, hogy az ellenzék az alkotmányos rendet veszélyeztette. Szerinte érdemi vita fel sem merülhet arról, hogy a tegnap elfogadott törvényeket szabályosan fogadták-e el. Az ellenzék "mondvacsinált érvekre" hivatkozik Gulyás szavaival: például szerinte a "szavazati jog nem a kártyához, hanem a képviselőhöz kötődik".
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)