A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint július elsejétől pontosan ki lehet majd mutatni, hogy egy adott magánszemély vagy gazdálkodó szervezet mekkora területet művel, s ezáltal az is megállapíthatóvá válik, ha valaki túllépi a törvényi korlátozásokat.
A miniszter tájékoztatása szerint a nyár elejére készülhet el az ehhez szükséges földhasználati nyilvántartás, amely tartalmazni fogja az ország teljes területén használt birtokok méretét és aranykorona-értékét, illetve az azt megművelők kilétét, s a használt földek fekvése szerint illetékes földhivatalokat is - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon