A politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéből kimaradt a nyugdíjügy. Az MSZP azonban kormányon kidolgozza az előre hozott öregségi nyugdíj, a csökkentett összegű előre hozott öregségi nyugdíj, a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj szabályait.
A kormány 2012-ben átalakította a nyugdíjrendszert, megszüntette a korhatár alatti nyugdíjakat. Az ellenzéki politikus szerint ismét biztosítani kell ezt a lehetőséget, de nem úgy, hogy csak egy szakmában lehet azt igénybe venni.
Korózs Lajos írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez a többi között azt tudakolva tőle: felkészültek-e a nyugdíj-igazgatás átszervezésére? Biztosított lesz-e folyamatosan a jövőben is a nyugdíjak megállapítása?
Az ellenzéki képviselő a válasz ismeretében aggályait fogalmazta meg a nyugdíjfolyósító államkincstárba történő beolvasztása miatt. Ne csodálkozzon senki, ha novemberben nem, vagy csak késve kap nyugdíjat 2,7 millió ember - mondta a politkus.
Milyen nyugdíjrendszer az, ahol az ügyfélnek kell "kujtorognia" az adatok után és nem tudja, melyik az az államigazgatási szerv, ahova be kell nyújtania papírjait, és azt sem tudja, honnan várhatja a határozatot - fogalmazott Korózs Lajos.
Nincs egységes jogalkalmazást biztosító szervezet, és a nyugdíjigazgatás irányítása három minisztérium alá tartozik - tette hozzá Korózs, aki szerint modernizálni kell a nyugdíjigazgatást, de nem így - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta