A 2019-ben indított, a világ 50 országában működő Academy for Women Entrepreneurs (AWE) programot a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány és szakmai partnere, az Impact Hub Budapest valósítja meg Magyarországon, az Amerikai Nagykövetség támogatásával. Céljuk, hogy tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert biztosítsanak 30 vállalkozni vágyó, illetve kezdő vállalkozással rendelkező vidéken élő nő számára ötleteik kibontakozásához.
A programban résztvevők egy angol nyelvű, online, 10 hónapos, heti 7 órás képzést végezhetnek el, mely során naprakész vállalkozói ismeretekhez és készségekhez juthatnak, sőt, egy személyre szabott, fenntartható üzleti modellt is építhetnek, hogy ötleteikből hosszú távon működő vállalkozás születhessen. A legígéretesebb üzletasszonyok között novemberben 25 ezer dollárt osztanak szét a résztvevők benyújtott üzleti terve és prezentációja alapján.
Kapcsolódó
A 2010-ben induló Matyodesign sikerességében hatalmas szerepet játszott a mentorálás és a szakmai segítség, amit az első években kaptam. Ma már több, mint 35 viszonteladói partnerrel rendelkezik a márka, és 27 tardi asszonynak adunk munkát. Hatalmas öröm számomra, hogy egy ilyen nagyszerű kezdeményezés nagykövete lehetek, és segíthetek 30 hozzám hasonló női vállalkozónak álmaik megvalósításában” – mondta el Váczi Rozi, az AWE 2021 program nagykövete és a Matyodesign alapítója.
Az AWE Hungary 2021 program május 2-ig várja az olyan 25 és 45 év közötti, nem a fővárosban élő nők jelentkezését, akik megvalósításra váró üzleti ötlettel, vagy korai szakaszban lévő vállalkozással rendelkeznek. Regisztrálni a www.awehungary.com oldalon lehet.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el