Átrendeződött a Balaton turizmusa, míg nyáron az egy napra érkező látogatók száma 7 százalékkal csökkent, a hét közben több napra Balatonhoz utazók száma 30 százalékkal emelkedett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ és mobilcella adatok alapján - mondta az MTI szerint Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a III. Balatoni Médiahajón.
A kereslet pillanatok alatt reagált arra, hogy a hétvégeken magasabbak az árak, és bár a Balaton mondhatni megtelt a nyáron, a korábbinál több vendég arányosabban oszlott el. Kevésbé voltak zsúfoltak a hétvégék, kicsit élhetőbbé vált a térség, ahová egyébként nagyon sokan le is költöztek - tette hozzá Juhász.
Kapcsolódó
Az idei nyár országosan is kiemelkedő volt. Júniusban 65, júliusban 20, augusztusban 10 százalékkal volt magasabb a vendégéjszakák száma, mint egy évvel korábban, főleg a belföldi turizmusnak köszönhetően. Ebben szerepe volt a Széchenyi-, illetve Szép-kártya bővülő lehetőségeinek és rugalmasabbá váló felhasználásának - idézte az MTÜ igazgatóját az MTI.
Bejött a Covid-hatás
A balatoni üdülőrégió az ország legforgalmasabb turisztikai térségévé vált (két éve még Budapest számított annak), itt realizálódott a vendégforgalom 50 százaléka. A legnépszerűbb települések a vendégéjszakák száma alapján Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Zalakaros térsége. Belföldről érkező vendégek töltötték el júliusban a balatoni vendégéjszakák 88 százalékát, augusztusban a 81 százalékát. A júliusi adatokat megvizsgálva elmondható, hogy a balatoni vendégéjszakák 52 százaléka magán- és egyéb szálláshelyeken realizálódott, a szállodák 25, a kempingek 11, a panziók és közösségi szálláshelyek 5, míg az üdülőházak 2 százalékkal részesedtek belőle - számolt be az igazgató a főszezon adatairól.
Ismét adnak támogatást kastélyokra és gyógyfürdőkre
A Balatonhoz az elmúlt években 125 milliárd forintnyi hazai forrás jutott - mondta Juhász. Szállodák, panziók épülnek, újulnak meg. 2030-ig a szabadvízi strandokat teljesen meg kívánják újítani, amely program az első négy ütem után idén 3 milliárd forintos kerettel folytatódik, a kiírás hamarosan megjelenik. Több más, főként attrakció fejlesztés is zajlik uniós források bevonásával, amelyek markánsan meghatározzák majd a Balaton turisztikai kínálatát - véli az MTÜ munkatársa. Az európai uniós finanszírozású Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) folytatásában a tervek szerint két fő tématerület lesz. Az egyik a kastélyok és várak fejlesztése, a másik az eddig kimaradó terület, a gyógyfürdők fejlesztése, ami a Balatonnál valószínűleg Hévízt, Zalakarost és Kehidakustányt fogja érinteni.
Újabb szervezeteket hoznak létre a turizmus irányítására
Az MTÜ igazgatója szerint a turizmus intézményrendszerében háromszintű az ideális rendszer. Ma az országban a központi irányítási szintet az MTÜ tölti be. A lokális szintet a 105 tagú, országos Tourinform-hálózat, a TDM-ek, az önkormányzatok, és a vállalkozások. Az ezeket összekötő köztes szint megteremtéséért még idén létre kívánnak hozni 3 térségben - Budapest, Debrecen, valamint a Balaton térségében balatonfüredi központtal - egy-egy desztinációs menedzsment szervezetet. Ezt kiegészíti majd egy térségi turisztikai tanács is, amelyet meghatározó helyi szervezetek és önkormányzatok alkotnak - mondta a turizmusszakmai igazgató.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)