A várakozásoknál jobban sikerült a nyár, az utazási irodák teljesen meg tudták tölteni a tengerparti charterjáratokat, és a tavalyi bevételük legalább kétszeresét érték el júliusban és augusztusban - mondta a napilapnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) frissen újraválasztott elnöke. Bár jelentősen nőtt a forgalom, volt honnan kilőniük a mutatóknak, tavaly ugyanis a 2019-es nyári bevételek 20 százalékát, 271 milliárd forint helyett mindössze 54 milliárdot könyvelhettek el az utazási irodák. Ráadásul ennek az összegnek a legnagyobb részét 2020 első negyedévében, még a pandémia kirobbanása előtt realizálták. A koronavírus-járvány pusztító hatása lemérhető a szövetség tagjainak számán is, amely 212-ről 174-re csökkent.
A korábbi hosszan tartó, többször elrendelt korlátozások és határzárak feloldása után ugrott meg a nyáron egy csapásra a kiutazási kedv. Hirtelen mindenki menni akart, aki csak tehette, és minél előbb, mert sokan attól tartottak, hogy ismét csak átmeneti lesz a lazítás - magyarázta Molnár Judit. A folyamatosan változó helyzet és az országonként is eltérő szabályozások miatt minden korábbinál több fiatal utazott szervezett keretek között, utazási irodával, az idősebb korosztályokból a kényelmetlenségektől tartva kevesebben vállalkoztak most külföldi útra, mint eddig.
A MUISZ elnöke szerint akik idén nyáron bárhová is elutaztak, kizárólag kedvező tapasztalatokkal tértek haza, ami remek ajánlólevél a bizonytalankodóknak, és az utazási hajlandóság fokozatos emelkedését eredményezheti. Bár eleinte kaotikusnak tűnt az európai helyzet az eltérő részletszabályok miatt, a gyakorlatban minden gördülékenyen működött és működik most is a kontinensen. Kiemelkedően jól teljesítettek a klasszikus tengerparti üdülőhelyek, mindenekelőtt a magyarok által korábban is rendkívül kedvelt horvát és a repülős célpontnak számító görög és török tengerpart, de Egyiptom is. A növekvő keresletet kihasználták a fapados légitársaságok, rárepültek a görög szigetekre és a népszerű olasz nyaralóparadicsomokra, Barira, a szardíniai Algheróra és a Kanári-szigetekre is – sorolta Molnár Judit.
A pozitív nyári tapasztalatok nyomán az utazási irodák úgy látják, hogy lesz turizmus ősszel is – mondta a szövetségi vezető, aki a negyedik hullám közeledtével is abban bízik, amire a magyar és az európai országok vezetői egyaránt ígéretet tettek, hogy már nem fogják leállítani a gazdaságot és bezárni az országhatárokat sehol. A védőoltás Európában mindenütt elérhető, ezáltal a fertőzés és a súlyos szövődmények kockázata csökkenthető - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)