Az Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós támogatásokból megvalósuló egyes projektekhez kapcsolódó forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni - írta szerda esti tudósításában az MTI.
A vonatkozó uniós szabályozás értelmében a támogatott projektekhez kapcsolódó, visszaigényelhető hozzáadottérték-adó (áfa) nem támogatható az EU kohéziós alapjából.
Az Európai Bizottság erre hivatkozva nem járult hozzá, hogy az M43 autópálya Szeged és Makó közötti szakaszának kiépítésére, valamint a Budapest-Kelenföld - Székesfehérvár - Boba vasútvonal átépítésére vonatkozó, 2008 végén benyújtott magyar kérelem keretében az áfát támogatható költségként vegyék figyelembe.
Magyarország ezt a brüsszeli döntést támadta meg 2010-ben az uniós bíróság előtt.
Az NGM az MTI-hez eljutatott pénteki közleményében rögzíti: a Magyar Kormány álláspontja szerint a közösségi jogszabályok rendelkezéseiből egyértelműen levezethető, hogy a peresített ügyekben a vissza nem igényelhető áfa-tartalom európai uniós forrásból támogatható költségnek minősül, mivel a kedvezményezett áfa-levonásra nem jogosult. Lényeges szempont, hogy a le nem vonható áfa költségeinek európai uniós finanszírozására több példa van.
A közlemény szerint Magyarország számára kedvező kimenetelű döntés esetén a peresített összeg költségvetési bevételként elszámolható. Ez esetben egyszerre kerülhet sor az államháztartás egyenlegének további javítására és a felhasznált uniós források összegének növelésére.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott