A kormány célja, hogy minden hajléktalant el tudjanak szállásolni a hideg idő beköszöntével. A parlament nemrég döntött a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, amely november 15-én indul és április végéig tart.
A fával fűtőket szociális tűzifával támogatják, erre 4 milliárd forintot biztosítanak a központi költségvetésből az önkormányzatoknak. Gázból sem lesz hiány, a készletek bőven fedezni fogják a magyarországi igényeket - tette hozzá a miniszter.
A Magyar Államkincstárral kapcsolatban elmondta, hogy annak kulcsszerepe van az összes ellátás kifizetésében, ideértve az agrártámogatásokat. Így ennek a szervezetnek alapvető szerepe van az állam működésében.
Újabb milliárdok a határra
Lázár azt is bejelentette, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium még 51 milliárd forintot kap határvédelemre az év végéig. Azért kapja a két tárca ezt a forrást, hogy Magyarország továbbra is Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhasson, és megvédhessék az országot az illegális bevándorlóktól - idézte a minisztert az MTI. (A magyar kormány szerint eddig mintegy 270 milliárd forintot költött határvédelemre, s ezt ki is fizettetné Brüsszellel - a szerk.)
Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte az érintett tárcáktól, hogy vegyék komolyan azokat a híreket, amelyek szerint van egy-két olyan alvállalkozó, aki nem kapta meg a kerítésépítéskor végzett munkájáért járó juttatást. A Belügyminisztérium az elmúlt napokban egyeztetést kezdeményezett a panasz kivizsgálására, és a kormány kész annak garantálására, hogy aki a munkát elvégezte, kapja meg annak ellenértékét - közölte Lázár.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el