Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a stratégiai kabinet után a kormány is áttekintette a veronai busztragédiával összefüggésben rendelkezésre álló információkat, folyamatban lévő egyeztetéseket.
A kormány úgy határozott, hogy mielőtt végső döntést hozna a szabályozásról, a változtatásokról, a lehető legtöbb ember véleményét szeretné megkérdezni, illetve megismerni - ismertette a szóvivő.
Kifejtette: ennek érdekében internetes konzultációt indítanak, ami egy hónapig tart majd és három alapvető kérdésben kéri ki az emberek véleményét.
Az egyik, hogy lehessen-e éjszaka 11 óra és hajnali 4 között diákokat, fiatalokat szállító busznak közlekednie. A kérdések érintik a sofőrök egészségügyi alkalmasságával - különös tekintettel az alvászavarra - összefüggő szabályozást, illetve a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit.
Kovács Zoltán jelezte, egyszerűnek tűnő, mégis összetett témákról van szó.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni